Okos világítás

Már-már futurisztikusnak tűnhet az az ötlet, hogy az ágyból vezéreljük a lakásban lévő világítást és amíg régen ezt úgy tettük meg, hogy megkértünk valakit, hogy kapcsolja le vagy fel a “villanyt” addig mára már ezt akár egy telefonos applikáció segítségével is megteheted, sőt: az általad választott hangulat fényében élvezheted az otthon kellemes környezetét. Az okos lámpák elterjedése nem véletlen, hiszen az okos lámpák képesek akár a színűket is megváltoztatni és takarékosabbak is a régebbi típusokhoz képest. A legtöbb lámpát már úgy fejlesztették ki, hogy nem szükséges a teljes áramköri csatlakozási pontokat lecserélni a használatukhoz, így akár egy égő kicserélésével elkezdheted élvezni a “távirányítós” lámpák előnyeit élvezni. Nincs is jobb érzés, amikor haza érkezéskor a lámpa a beállított színhőmérsékleten és mértékben fogad és a sötét fal tapogatásokat elfelejtve élvezheted, ahogy az otthonod fogad téged. Ha első körben nem is cserélnéd le az összes izzót a lakásban és komplett rendszert építenél fel mely akár átláthatatlan is lehet, érdemes egy kisebb kiegészítővel kezdeni, például a hálószobában lévő izzóval kisérletezni, hiszen ezáltal megtanulható az okos lámpák működési elve és esetleges előnyei s hátrányai. Egy biztos, hogy ez a jövő és a jövő gerenációjának már biztosan igénye lesz, hogy nem a falon lévő kapcsolót szeretnék kapcsolgatni, hanem az applikáción keresztül teremtenék meg azt a mood-ot ami a munkavégzéshez, délutáni relaxációhoz vagy akár a családi vacsorához illik. Nincs is jobb érzés amikor a hálószobából másodpercek alatt a masszírozás legtökéletesebb helyszíne varázsolható vagy kellemes háttérfényt biztosíthatunk a tökéletes mozizáshoz a nappaliban. Ha okos világítást vásárolnál szeretteidnek akkor mindenképp érdemes egy belépő modellt választani, hogy megkóstolhassák az okos világítás világát. Érdemes egyeztetni, ha ajándékba szeretnél vásárolni valakinek okos világítást hiszen akár egy teljes rendszert is vásárolhatsz neki, ha van igénye rá annak akinek vásárolod. Fedezd fel a színes otthonok és a futurisztikus ágyból irányíthatós világítások világát az okos világítások által.