Személymérleg
Különösen jól jön a személymérleg főleg ha egy fogyókúrának fogtunk neki, vagy csak egyszerűen mérlegelnénk és követnénk azt, hogy miként változik a testsúlyunk. Alapvetően négy nagy kategóriára oszthatjuk a személymérlegeket: mechanikus, digitális, okos és diagnosztikai mérlegekre. A mechanikus lehet a legismertebb számodra, hiszen régen csak ez volt elérhető a háztartásokban ezáltal biztosan álltál már rajtuk kiskorodban és igen, sajnos nem voltak valami pontosak, főleg ha nem volt egyenletes a felület melyre ráhelyeztük. A digitális és az okos mérlegeket szinte egy kategóriába is sorolhatnánk, hiszen precizitással és okos telefonnal való összeköttetéssel találkozhatsz mindkét típus esetén mely már egy jóval tudatosabb felhasználást tesz lehetővé. Ezek a mérlegek képesek egy applikációba leküldeni a mért adatokat ezáltal nyomon követni. A digitális mérlegek főként arról felismerhetőek, hogy üveglappal ellátott gépek és általában képesek a testsúlyon kívüli értékeket is mérni, valamint digitális kijelzővel rendelkeznek, elemmel működnek és igen csak megbízhatónak tartják őket. Az okos mérleg legfőbb erénye, hogy okos telefonra köthető és mérhető a testzsír százalék, víz mennyiséget a szervezetedben mely egy diéta esetén elengedhetetlen adat lehet. Ha a fit life felé fordultál, vagy csak szeretnéd tudatosan élni a mindennapokat tudatos étrenddel akkor elengedhetetlen ezen erőfeszítések nyomon követése melyhez ideális lehet egy okos mérleg. Az okos eszközöknél továbbá figyelembe kell venni azt is, hogy milyen rendszerrel kompatibilis (android/iOS) valamint milyen teherbírású, milyen méretű és designú (a legtöbb úgy van kialakítva, hogy bármilyen színű fürdőszobában megállja a helyét) valamint adott esetben fontos lehet a csatlakozási módja is. Az okos mérleg további előnye hogy több ember adatait is képes nyomon követni így családosok számára ideális választás lehet (ez esetben a teherbírást úgy szabjuk meg, hogy mindenki számára megfelelő legyen. Diagnosztikai mérlegnek nevezzük azokat a készülékeket, melyek egy gyenge áram átvezetés révén fedezi fel testünk zsírtartalmát, hiszen míg a víz jól vezeti az áramot a testben a testzsír ezt éppen nem teszi, ezért egy alacsonyabb erősségű áram átvezetéssel és diagnózissal jól mérhető a testzsír százalék. Az okos mérlegek is hasonló technológiákkal mérik ezeket az értékeket, szóval a diagnosztikai, digitális és okos mérlegek között nem lehet éles különbségeket tenni.